Fernando Soriano előadása az AIDS-ről

2015. április 14-én az Élet Szava Alapítvány és a Baptista Szeretetszolgálat B49 csapatának közös szervezésében Fernando Soriano látogatott el iskolánkba és beszélt az életéről és az AIDS-ről .

Az előadásában elmondta, hogyan tudta meg, hogy AIDS fertőzött és hogyan élte ezt túl. Ma 41 évesen járja a világot és arról mesél, hogy milyen az élete AIDS-es betegként. Azt vallja, hogy őt csak az Isten szeretete tartja életben.
Tanulva azonban saját életéből, arra tanítja a fiatalokat, hogy legyenek óvatosak. Tetteiknek következményei lehetnek, olyanok, amire nem is számítanak.
Megható és őszinte vallomása elgondolkoztatta diákjainkat. Főként az a zárójelentés döbbentette meg őket, amelyet Fernando még a diagnosztizálásakor a kórházi kezelése végén kapott. Ezt megelőzően csak egy férfit láttak, aki betegsége ellenére itt van közöttük és igyekszik őket megvédeni az alkohol és a drogok káros hatásaitól. Innentől azonban tudatosodott iskolánk tanulóiban, hogy mekkora sokként érhette Fernandót és érheti bármelyiküket, ha nem vigyáznak egy ilyen zárójelentés. Ekkor ugyanis saját szemükkel láthatták, szembesülhettek azzal, hogy mit is okozhat az alkohol és a drog az ő életükben, hová vezethet mindez a későbbi életük során.