„Most a fenyőfák ágai védnek” szavalóverseny



2014. december 12-én, hagyományteremtő céllal rendezte meg iskolánk első adventi szavalóversenyét, melynek mottójául Rigó Béla egyik karácsonyi versének részletét választottuk.
A szavalóversenyen az iskola tanulóin kívül a környékbeli középiskolák diákjai is megmutatták tehetségüket. A versenyzők egy kötelezően megadott, adventi témájú verset (Szabó T. Anna: Az ünnep azé, aki várja), valamint egy szabadon választott költeményt adtak elő. A gyönyörű szavalatokat ezután a zsűri értékelte. A zsűri tagjai voltak: Friedrich Tünde, Kocsis István, nyugalmazott könyvtárigazgató, valamint Herkely Mónika tanárnő. Külön öröm iskolánk számára, hogy a zsűri elnöke Lackfi János költő volt, aki az eredményhirdetés előtt felolvasást is tartott műveiből, mely hatalmas sikert aratott mind a közönség, mind pedig a versenyzők körében.
A szavalóversenyt finom ebéd, és zenés ünnepi műsor követte.
Minden részt vevő tanuló könyvjutalomban és apró meglepetésben részesült.

Iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek a versenyen. Berki Henriett II., míg Sisa Éva III. helyezést ért el. Mindketten az eladó 3/11 osztály tanulói. Berki Lívia (9. évfolyamos eladó) pedig Lackfi Jánostól vehetett át különdíjat, egy dedikált kötetet. Mindhárom tanulónknak díjazottnak szívből gratulálunk!

Felelősök: Poncski Hajnalka, Friedrich Tünde Gizella

Itt pedig a fotók...